7

      A társaság többi tagja kisvártatva és nagyon röhögve esett ki a fogadó ajtaján.

– Basszus Tory, a vén disznó szerintem még mindig azon filózik, hogy került a tányérja az ölébe – fuldoklott Drew, akit a szőke Sel támogatott, ugyancsak hétrét görnyedve a nevetéstől.

– Erre a huzat technikára meg kell hogy taníts – veregette vállon Kay elismerően. – A felszolgálók azt hitték, hogy direkt borította magára...

– Ha még egyszer hozzám mer nyúlni a mocskos mancsával, az asztalt borítom rá! – jegyezte meg mérgesen Tory, de öröm volt az ürömben, hogy így legalább nem a menekülése volt a téma. 

Rosszkedvét betudták a felháborító incidensnek és az akut kávéhiánynak.

Az égiek azonban továbbra sem voltak kegyesek hozzá.

Egyházelhagyási kísérletei rendre meghiúsultak, mert nagyjából annyiszor botlott Alexbe, ahányszor megpróbált lelépni társaitól.

A török valóban ütős kávéját egy laza felderítő sétával akarta levezetni, míg a többiek kimisézik magukat, de már rögtön a sátor bejáratnál Alex-szel karambolozott.

Aztán a templomkertben ismét. 

Halvány elképzelése sem volt, hogy kerültek olyan váratlanul az útjába, hiszen jókora előnyben voltak hozzájuk képest.

      A templom kapujában szintén vágott egy gyors hátraarcot, de azon nyomban fordulhatott is vissza, mert Alex újfent a sarkában volt, és legnagyobb bánatára innen már esélye sem volt olajra lépni, mert a Hašek Katz tábori lelkészére hajazó Martin atya kivont Bibliával és zord tekintettel őrködött bárányai felett, Tory pedig semmiképpen nem óhajtott feltűnést kelteni a forgolódással.

Bár Alex arca arra engedett következtetni, hogy ezzel már elkésett.

Kénytelen kelletlen beült hát Jodie mellé a padra, amennyire lehetett úgy helyezkedve, hogy legalább ő ne lássa a kobzost, ha a tekintetét folyamatosan a hátán érzi is.

Martin atya stílusra tökéletesen hozta Tuck barátot a Robin Hoodból és a könnyedebb stand up comedy show, amit mise gyanánt celebrált, egy felhőtlen órácskára feledtette Toryval szorult helyzetét.

Belépője után nem volt kérdés, miért is szeretnek itt annyira templomba járni az emberek.

Mikor oltárcsókra fordultában kis híján leverte a lábáról a ministránst, még csak páran csuklottak fel.

A finoman szólva is letolás ízű bűnbánatra hívás hallatán már többen szegték le a fejüket, hogy leplezzék felhorgadó jókedvüket, ám az egészen hangyányit rockosabb változatban elnyomott Kyrie és Gloria közben szinte kivétel nélkül mindenki a földre szegezte tekintetét,  a vállakat hangtalan röhögés rázta.

Gyanús volt, hogy a szent életű még erősen másnapos.

A prédikáció pedig végképp betette az ajtót a gyülekezetnél, szem nem maradt szárazon a rövid, már-már zanzásított Biblia áttekintés alatt, az érzékenyebb lelkületűek tapintatosan a pad alá estek. Az első sorban ülőknek nem volt kegyelem, nem volt hova bújni.

Zárásul Martin atya megejtette az áldozást.

Igen bőkezűen áldozott.

A misebort például egyenesen az üvegből, hosszú, nagy kortyokban, aminek láttán a padok alól felmerészkedők végleg a padlószintre disszidáltak, s majd csak a szent ember elbocsátó szavaira emelkedtek fel.

– Hát ez... – pislogott Tory némileg zavarodottan, miután Martin atya elpályázott.

– Baromi jó volt, nem? – bukott ki a kacagás Jodie-ból, ami persze átragadt padtársaikra.

– Inkább bizarr.

– Mondd, hogy nem szórakoztál jól! – tette csípőre a kezét harciasan Jodie. Tory felkuncogott.

– Bizarr, de tényleg kihagyhatatlan. És már megbocs, de ez messze nem volt autentikus.

– Aki arra vágyik, megkaphatja, de ide elsősorban szórakozni jönnek az emberek.

– Mindenesetre ezek után kíváncsi lennék, milyen a különmise?

– Na aaaazt nem szeretnéd megtudni! Amellett, hogy leszedi rólad a keresztvizet, természetesen a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, legközelebb az első sorban kell ülnöd...

– Au... – Tory teljes átéléssel osztozott az első sorosok szenvedéseiben.

– Na ugye, hogy nem akarok neked rosszat?

A könnyekben ázó gyülekezet megindult kifele.

Ők is csatlakoztak a csigatempóban araszolókhoz, csupán egyetlen ember igyekezett bentebb kerülni. Láttára Tory gyomrába visszabogozta magát a görcs.

– Ó a francba! – mormolta halkan maga elé a nő. 

Gyorsan körülnézett, bosszús pillantást vetett az egyetlen menhelyre, ahova hirtelenjében bújhatott, megállapította, hogy ez nagyon hülye vicc a fentiektől, de jobb alternatíva híján megadta magát sorsának és beslisszolt a gyóntatófülkébe.

Alex csalódottan konstatálta, hogy már megint lecsúszott róla, megvárni meg nincs ideje a lovagi torna nyitóján kötelező részvételük miatt. Csalódottan indult vissza őt siettető barátaihoz.

Jodie döbbenten szólt Tory után.

– Ennyire nem kell túlzásba vinni...

– Menjetek, majd utolérlek benneteket.

– Ahogy gondolod – hagyta rá barátnője és Tory megkönnyebbülten hallgatta, ahogy vígan kacarászva odébbállnak.

– Kurva hosszú lesz ez a hét! – sóhajtott elkeseredetten a nő.

– Hogy mondtad, gyermekem? – érdeklődött egy borízű hang a túloldalról.

Tory vádlón az ég fele emelte tekintetét. Ami sok, az sok!

– Bocsáss meg atyám, mert vétkeztem – ment bele a kényszerű játékba, mivel még nem akaródzott előbújnia.

– Na te se lehetsz valami nagy hívő, ha így kezded – állapította meg a gyóntató. Tory megrökönyödve meredt az elválasztó falra.

– Ho... honnan... miből gondolja, atyám?

– Mert a gyónást csak a filmekben szokás így kezdeni. De ha már itt vagy, akkor csapjál bele lányom. Mikor gyóntál utoljára?

Minimum fél óra telt el, mire a pádre kielégítőnek találta gyónását. Tory azt hitte az életben nem szabadul, de hogy eddigi életének messze ez volt a leghosszabb félórája, arra le merte volna tenni a nagyesküt. Még a penitenciául kirótt húsz miatyánk és a tíz üdvözlégy után is.

Persze amíg az atya nem sietett, addig ő sem, mert arra a bizonyos találkozásra egyszerűen még nem volt kész.

Mázlijára az atya azért nem spirázta túl a dolgot, mivel ő is a lovagi tornára készült, sürgős áldanivalója volt a merész jelentkezők fegyverei környékén. 

Így Tory kissé lemaradva, a sűrű tömjénillattól szédelgősen, egyedül eredhetett útnak.

      Az utcák szokatlanul csendesek és néptelenek voltak, és ez rögtön felvetette a problémát, hogy most hogyan is fog eltalálni a lovagi torna helyszínére.

Mert ígérgetni könnyű volt, de vezető nélkül eléggé el volt anyátlanodva és egy teremtett lelket sem talált, aki útba igazíthatta volna.

Illetve ez ebben a formában nem volt egészen igaz, mert az utat keresgélve végre a piactéren lyukadt ki.

Most itt is csend volt, nyoma sem volt az előző esti tivornyának, nyüzsgésnek, ám a tér kellős közepén egy kaloda árválkodott, benne pasasformájú egyén lógó fejjel, körülötte harctér csata után, brutálisan legyilkolt salátatetemekkel.

Tory felvihogott, és reflexszerűen kibukott belőle egyik kedvenc filmjének szállóigéje:

– This is Spartaaaaaaaa!

Erre a büntis felnézett.

– Nahát, Brian! – ismerte fel Tory a pellengérkedőt, az arcára gonosz vigyor kúszott, ami az ismerőseit már óvatosságra intette volna. - Hát maga mit követett el?

– Istenemre nem én voltam!

– Ettől jobb dumát találjon ki, mert biztos mindenki ezzel próbálkozik.

– De ha egyszer tényleg nem csináltam semmit! Az ifjú hölgy rántott magára, erre engem zártak ide nyilvános erkölcstelenség miatt. Meg se hallgattak és még a lovagi tornáról is lemaradok.

Tory beharapta a szája szélét, nehogy szemberöhögje a pórul járt mániás topográfiázót. Ki hitte volna, hogy ennyit jelent a többiek fél óra előnye?!

Arra mérget mert volna venni, hogy ehhez nem kevés köze van a titkos társaság tagjainak, mivel megfigyelései alapján Brian az alattomos támadásokban lelte örömét, a nyilvános konfrontáció egyáltalán nem vallott rá.

De hogy melyik csaj vállalta be a hányingeres akciót, arra kíváncsi lett volna.

A földre pillantva észlelte a kaloda előtt felejtődött salátás kosarat, aztán Brianre nézett és sikeresen összekombinálta a kettőt.

Lehajolt, hogy aztán mindkét kezében egy-egy jókora fej salátával egyenesedjen fel.

– Akárhogy is, de most kalodában van. Ami pedig azt jelenti, hogy...

– Jaj kérem kisasszony, ne tegyen velem ilyen csúfságot! – rémüldözött a fogdosós. Tory elgondolkodni látszott.

– Hááát, tulajdonképpen lehet velem beszélni... - engedte le dobáshoz emelt kezeit a nő. - Ó, pedig ez lett volna az első alkalmam... de egye fene, ha megmondja, hogy merre kell menni a lovagi tornára, akkor ezúttal szemet hunyok.

Brian buzgón kezdte el felvázolni az útvonalat egészen addig a pontig, ahonnan elmondása szerint már el sem tévesztheti, mert onnan csak a hangzavart kell követni.

Tory kedvesen megköszönte a kalauzolást, salátás kézzel pápát intett, de pár lépésről váratlanul visszapördült és egymás után kétszer is csont nélkül telibe találta az undorító pasas fejét, majd, mint aki jól végezte dolgát, fütyörészve indult útjára.

– Na de kisasszony, nem ebben egyeztünk meg! – kiabálta utána felháborodottan Brian, salátaleveleket köpködve.

– Majd meggyónom – nézett hátra a válla fölött Tory, és magában igazat adott Jodie-nak.

Tényleg jólesett dobálni.