2011. szeptember 27., kedd

14


 

Nagyon kellemes álom volt. 
Tory, az Alexszel kissé didergősen végigvirrasztott éjszaka jutalmaként, barátai társaságában több „kameraállásból” újra és újra megnézhette Mark, és vele együtt természetesen Brian távozását a falu szélén.
Álmában nagyokat integetett és hatalmas, csicsergős búcsúcsókokat fújdolgált utána... tehát megtette mindazt, amire a valóságban nem volt lehetősége, mert túl feltűnő lett volna.
 


Valami óriásit csattant. Ezen eléggé meghökkent, még álmában is, mert semmi ilyesmire nem emlékezett, sőt csinálni sem akart semmit Briannel, ami így szólhatott volna.
Ez inkább fa ablaktáblák és vakolt fal konfrontációjának hanghatására hasonlított.
Muszáj volt hát utána nézni a dolognak. Úgy érezte vért izzad, míg kinyitja a szemeit.

Még nem volt egészen magánál, de arra tisztán emlékezett, hogy a reggeli lefekvés előtt Jodie és a többiek lelkére kötötte : vacsoránál előbb ne verjék ki az ágyból, legfeljebb nagyon indokolt vészhelyzet esetén, de akkor is erősen mérlegeljenek, mielőtt felkeltik az alvó oroszlánt, mert annak jó vége nem leend.
Na ehhez képest most hunyorgott a világosságtól, tehát semmiképpen nem lehet este... hacsak nem szereztek be pár nagy teljesítményű reflektort.
Hogy teljes legyen a képzavar, intenzív kávéillatot is érzett.

– Nem... nem... nem... Neeeeem!
– Deeee igen. Azt üzenik, hogy nem tanácsos átaludnod az egész napot – szólalt meg szinte közvetlenül mellette Jodie.
– Az üzengetős vajon eltisztul a környékről, ha darabokban hajigálom ki a postását?!
– Ugyan miért büntetnél meg bármelyikőnket is, mikor ágyba kapod a kávét?
– Talán mert kifejezetten kértem, hogy ne tegye... ?
– Ja igen, a feladó erre is gondolt, és azt kérte közöljem veled, csak azt tiltottad meg, hogy hozzon neked, azt nem, hogy küldjön.
– Azt hiszem némi finomhangolásra szorul a kommunikációnk – fejelte be a párnát Tory. – A feladó tehet nekem egy szívességet.
– Egy szívességgel már meg sem elégszel? – húzta el a gőzölgő csészét Jodie húzódozó szobatársa orra előtt.
– Te is elmehetsz a fenébe.
– Nagyon agresszív vagy ma – állapította meg a küldönc, de nem vette zokon.
– Meglehet azért, mert keveset aludtam az éjjel, szóval igazán rászolgáltam VOLNA a különleges bánásmódra.
– Alex szerint sokkal brutálisabb ébresztőre van kilátásod, ha ágyban maradsz. Valami meglepi program készül, hogy addig se unatkozzunk, míg a lovagok hazatalálnak.
– Pontosabban?
– Közelebbit ő sem tud, de a helyedben én gyorsan öltöznék, mert a szervezőket ismerve én sem számítok semmi jóra.
– Nagyszerűen el tudják rontani az ember hangulatát, ha netán már éppen kezdené élvezni ezt az egész őrületet.
– Tudtam, hogy bírni fogod! – örvendezett az elejtett megjegyzésnek Jodie. 

De elkiabálta, mert az ágyból kievickélő Tory tekintete tegnapi, rövid ujjú alapruhájának aljára esett. Aztán meg a hosszú ujjúéra...

– Hogyaza...
– Állj, ne folytasd! Csukd be a szemed, vedd fel azt, ami a kezedbe akad, a többit kimossuk kaja után. Szerintem mindannyiunknak akad már pár koszos rongya.
 
Jodie indítványát példamutató tett követte, és két kisebb méretű málhával a vállukon csörtettek le az étkezdébe, ami ebben az időpontban üdítően néptelen volt.
A többiek vagy gondolatolvasók voltak, vagy ugyanarra a lesújtó eredményre jutottak, mint alig tíz perce Tory, mindenesetre a székük mellett az övékéhez hasonló, kisebb-nagyobb batyukkal várakoztak az utolsó befutóra.

Kedélyes viháncolás közepette hagyták el a fogadót... amire szinte azonnal lecsapott egy csapat turbános haramia, és a hangokból ítélve fenekestül forgatták fel az épületet.
Senkit sem kellett noszogatni, hogy szaporázza a lépteit. Ezáltal megmenekültek attól, hogy a „hitetlen kutyák” kötélen vezessék őket a várkapu előtt felállított fogdába, hogy ott várják be a nap vége fele beérkező felszabadító csapatokat.
Rögtön nem volt olyan szörnyű program a mosás.

A patakparton aztán csakhamar kezdetét vette egymás mosótudományának cikizése, és a csipkelődés fokozatosan változott át igencsak sikamlós, kétértelmű megjegyzésekké, majd némi suttyomban elkövetett fröcskölődésből visongós vizesruha csata bontakozott ki, párna híján ugyanis vizes ruhák repkedtek az ellenfelek közt.
Hogy a játék még csak véletlenül se laposodjon el, a pasik gondoltak egyet, az „összvíz” viszonzása helyett begyűjtötték az intimebb jellegű muníciót és magastérdemeléssel iszkoltak a vérszemet kapott fehérnép elől, akik éles hangon követelték vissza túszul ejtett fehérneműiket.

Páran kivonultak az alacsonyan szálló bombák hatósugarából és onnan szurkoltak az egyre ázottabb harcosoknak. 
Tory kezdett egész jól szórakozni a rendhagyó zálogosdin, míg a társasjáték addigi résztvevői össze nem fogtak és a partvonalról kibicelők ellen nem fordultak. Ez ugyan még hagyján lett volna, de az ellenük fordulást a csuromvizes ruhákkal akarták foganatosítani.

– Ha vizes lesz a hajam, meghalsz! – dörrent Tory a felé lendülő Adamre úgy, hogy a férfi megdermedt a mozdulat kellős közepén és saját magát öntözte meg bőségesen.
– Már megint morogsz, mylady? – szólalt meg az ismerős hang közvetlen közelről.

Torynak fogalma sem volt, mikor settenkedhettek mögéjük a zenészek, méghozzá teljes létszámmal. Némi elégtételt érzett Alex karikás szemei láttán, de ez nem tartotta vissza attól, hogy pontosítsa a férfi feddő észrevételezését.

– Most nem morogtam, hanem fenyegettem.
– Mi kifogásod pár csepp víz ellen?
– Az idegbajhoz sok, ahhoz, hogy tiszta legyek, rohadtul kevés.
– Úgy nézem, tudnál értékelni egy kád forró vizet...
– Értékelni? Ölni tudnék érte! Életemben nem éreztem magam ilyen koszosnak, pedig túl vagyok már pár sátorozáson... de most mintha ragadnék a piszoktól... ehh... – rázkódott össze a nő, és megpróbálta letörölni magáról az imént felpanaszolt, láthatatlan mocskot.

Alex együttérzően pislantott Tory-ra, aztán elgondolkodva tekintett körbe társain. Csak a szemeik „társalogtak”, aminek eredményeként egy mukk nélkül léptek hallótávolságon kívülre. Rövid és halk kupaktanácsot követően feltűnés nélkül intették magukhoz közelebb a pancsoló kommandósokat.

– Éppen lenne egy javaslatunk, ha alaposabb tisztálkodásra vágytok... – kezdte Jenny. – Ugyan nem meleg víz, de nem is kézmosó lavór. És ölni sem kell érte.
– Ölni nem... hanem? – várta a folytatást Tory.
    Törölközővel, váltás fehérneművel a tatyójukban, egyenként szállingóztak a megbeszélt találkahelyre a falu szélén, onnan pedig egy-egy zenész társaságában sétáltak tovább, mintha mi sem lenne természetesebb. Holott megölte őket a kíváncsiság, mert útikalauzaik eléggé titokzatosan adták elő magukat.
Az erdő szélén a duók bevárták egymást és onnan már együtt, de még mindig óvatosan lépkedtek tovább. Térdig érő fűben gázoltak egyre mélyebbre az erdő sűrűjében.
Szinte már természetes volt, hogy Tory nem bírta tovább cérnával.

– Hova is megyünk pontosan? – érdeklődött suttogva.
– Fürödni – súgta vissza Alex, mert ki más is lehetett volna a „párja”.
– De miért lopakodunk?
– Mert nem szeretnénk, ha mindenki odajárna.
– És miért suttogunk?
– Te kezdted...

Az előttük haladók lábujjhegyen felkuncogtak, a menet elejéről lepisszegték őket.

Tory bosszúsan legyintett, majd váratlan mozdulattal a legközelebbi bokorba lökte a gyanútlan férfit. Gúnyos mosolya rögvest az arcára fagyott, és késlekedés nélkül menekülőre fogta. De az egyre magasabb fűben esélye sem volt a bozótosból támadásba lendülő Alex-szel szemben, aki azonban elszámította a lendületet, így mindketten elterültek az aljnövényzetben. 
A többiek a fejüket csóválva lépkedtek el mellettük.

– Komolyan mondom, mint a gyerekek. Nem bírtok ti rendesen meglenni egymással? – pirított rájuk Frank rosszallóan.
– Micsoda savanyú emberek vannak! – grimaszolt utána rendhagyó békaperspektívájából Tory, majd nagy kegyesen elfogadta Alex segítő kezét a feltápászkodáshoz. – Remélem legalább a gyalogtúra megéri...
– Mondd meg te, mylady – húzta félre az eléjük hajló szomorúfűz ágat Alex és maga elé tessékelte a nőt.

Tory-nak szeme-szája elállt az elé táruló látványtól.
A zenészek mesébe illő, miniatűr vízeséssel rendelkező kristálytiszta tavacskához vezették őket.
A bennfentesek nem törődtek tovább a tátott szájjal bámuló újoncokkal, hanem ledobálták a felesleges ruháikat, majd káprázatosan kivitelezett csukafejesekkel, valamint kevésbé bravúros hasasokkal és seggesekkel csobbantak a vízbe. 
Tory, reményei szerint, feltűnés nélkül szemrevételezte a ráérősebben vetkőző Alexet.

– Fenséges kilátás, ehhez kétség sem fér – jegyezte meg mellette Jodie igencsak kétértelműen, de legalább halkan. 

Tory arcát enyhébb pír öntötte el. A férfi tökéletes időzítéssel pontosan ebben a pillanatban nézett a bámészkodóra, akinek ettől a maradék vére is az arcába szaladt, és zavarában görcsre húzta a ruháját összetartó zsinórt.
Jodie készségesen sietett a segítségére. Tory egyre elszántabban igyekezett szabadulni az alkalmi kényszerzubbonyból, mivel nem kis bosszúságára Alex jelét sem mutatta, hogy az elkövetkező percekben csatlakozna már javában lubickoló társaihoz.

– Nincs neked jobb dolgod? – morrant rá a férfira, mikor végképp megelégelte egyre kínosabbá váló figyelmét.
– Momentán? Ettől jobb eszembe se jut... – vigyorodott el Alex és egy szál boxerben egy fatörzsnek támaszkodva várta a végkifejletet.

Igyekezetüket ekkor siker koronázta, de Tory pillanatnyi megkönnyebbülését szinte azonnal váltotta egy még kényelmetlenebb érzés, hiszen nem volt rajta más, csak egy bugyi és egy falatnyi top. Valamint egy változatlanul zavarba ejtő tekintet.

– Ne bámulj!
– De ha egyszer van mit... – tárta szét a karjait ártatlanul a férfi, majd határozottan megindult feléjük. – Na hölgyeim, boszorkánypróba! Vízbe veletek!

Jodie sikítva iramodott a tó sekélyebb partja felé, Tory merészen szembefordult vele.

– Meg ne próbáld, különben este nem fogsz zenélni!
– Ugyan miért nem? – érdeklődött fölényesen a pasas.
– Nem lesz mivel... – törte le a férfi kilátásba helyezett akcióját Tory egy sokat sejtető pillantással.
– Mim nem lesz hozzá, kezem vagy hangszerem?
Nem szeretnéd te azt tudni.
Nem te akartál véletlenül fürödni? vont vállat Alex, és a legközelebbi kőről hibátlan fejest ugrott a vízbe.

A nő immár zavartalanul kontyolta feje búbjára a lófarkát, így ereszkedett szép lassan a tóba. Bemelegítésként úszni kezdett, de azt olyan körülményesen csinálta - bizonyos testrészeit kímélni akarván a víztől -, hogy Alex nem állta meg szó nélkül.

Rossz nézni amit te úszás címén művelsz.
Senki se kérte, hogy nézd – vágott vissza Tory és a tó másik partja felé vette az irányt.

Egy félreesőbb részen alaposan lecsutakolta magát, elvégre tényleg ezért jött, majd ráérősen tempózva, a bőszen vízicsatázóktól biztonságos távolságot tartva, alaposabb felderítést végzett. Vágyakozva nézett a visszafogott morajlással alázúgó vízesésre, mert egy kiadós dögönyözéssel egybekötött zuhanyt még el bírt volna viselni, de aztán beletörődő sóhajjal lemondott erről az élvezetről. Inkább arra figyelt, hogy ne sodródjon túl közel az elefántmódra fürdőző társasághoz, ahol épp ebben a pillanatban pörögtek fel az események.

Érdeklődve várta a csata végét, amikor egy gazdátlan rongycsomó landolt mellette. Reflexből felmarkolta mielőtt elsüllyedt volna, és meglepetten konstatálta, hogy egy igen ismerős kalózkendő került a birtokába. Mire hiányolni kezdte volna belőle jogos tulajdonosát, az már meg is jelent előtte, mint Vénusz a habokból, csak a kagyló hibádzott az összképhez.
Alex kisimította az arcából a haját, Tory pedig a kendővel a kezében hátrált egy tempónyit.

– Az ott az enyém – jelezte a férfi.
Képzeld, rájöttem... pedig már azt hittem ránőtt a fejedre – kuncogott Tory, hogy leplezze zavarát.

A férfi a rablóvezéres fejrevaló nélkül is észveszejtően jól nézett ki, ha nem jobban. Tory szemei szinte itták a nem várt látnivalót, minden ezzel ellentétes elhatározása, és újra növekedésnek induló zavara ellenére sem tudott másképp tenni. 
Közben észre sem vette, hogy ösztönösen hátrál az egyre közeledő pasas elől, miközben egyetlen biztos pontként egyre görcsösebben kapaszkodik a túszul ejtett kendőbe.

– Ha kigyönyörködted magad, visszaadhatnád – javasolta Alex kedélyesen, mire a nőből előbújt a kisördög.
– Vedd el, ha tudod! - grimaszolt rá, és immár tudatosan rákolt el a férfi közeléből.
– Veszélyes játékba kezdtél, mylady! – intette Alex és kígyóként siklott a nő után a vízben. 

Tory rögtön tudta, hogy nagyot hibázott. Nyugtalanul nézett egérút után, de sikeresen becsapdázta magát. Háta mögött a vízesés zuhogott, és bármelyik oldalra szökött volna, a férfi egyetlen karcsapással beéri.
Reménytelen helyzetét felmérve lecövekelt és békülékenyen nyújtotta a férfi felé zsákmányát.

– Tessék, itt van, visszaadom – kapitulált... volna, de Alex pillantása semmi jót nem ígért.
– Ezzel elkéstél szép hölgy, ezért már bűnhődni kell! – vette vissza az erősen személyes jellegű holmit a férfi, és a következő pillanatban...

Tory dermedten állva kapkodott levegő után a váratlan hidegzuhany alatt, és magáról megfeledkezve felsikított. Rögtön ezután meghallotta Alex nevetését, majd egy meleg tenyér fonódott a karjára és kihúzta az ostorozó vízsugarak alól.
Először azt se tudta, hol van, mert a vízesés ugyan ugyanúgy morajlott, mint az imént, de az erdő zajai eltompultak. Tory kiseperte szeméből a vizet, hogy rendesen a szemébe tudjon nézni a merénylőnek és lássa, hova keveredett. A vízfüggöny mögött voltak.
Jókorát vágott a kajánul vigyorgó pasas mellkasára, ám a folytatás megakadályozták a csuklójára bilincsként fonódó ujjak.

– Alávaló gazember... – kezdte volna Tory, de Alex csodáló tekintete belefojtotta a mondat végét.
– Istenem, tudtam, hogy hullámos! – dörmögte a férfi lenyűgözve.
– Basszus, még az is! Van fogalmad róla mit szenvedek, míg kisimítom?! – kapott a hajához Tory felháborodva.
– És milyen feleslegesen – jegyezte meg a férfi és a még mindig túszul tartott csuklójánál fogva közelebb vonta magához a nőt, míg a másik keze a vizes loknik közé csúszott. 
Egy tincset játékosan feltekert, aztán elkalandozó tekintete összeakadt az őt lélegzetvisszafojtva, dermedten bámuló Tory-éval.

A pillanattól megrészegülve nézték egymást, a légzésük elnehezült, szívük minden dobbanása hangosan dübörgött a fülükben.
Vízpermet araszolt le az arcukon.
Lassan, tétován mozdultak, mintha csak attól tartottak volna, hogy a másik hirtelen köddé foszlik. Tágra nyílt szemmel nézték egymást egyre közelebbről, míg már életlenné vált a kép.
Alex elengedte Tory csuklóját, s miközben a hűvös tenyér bolondul kalapáló szíve fölé simult, az ő keze a lány hátára siklott s úgy vonta még szorosabban magához.
Mély sóhaj szakadt fel belőlük, ahogy a szájuk végre összeért. Villámcsapásnál intenzívebben cikázott át rajtuk a vágy...
A vágy, hogy még jobban, hogy még teljesebben és, hogy soha, és hogy mindig... 
Nem is aprózták el a dolgot, az első tétova, már-már szűzies csókok nagyon gyorsan csaptak át egyfajta fékezhetetlen őrületbe.
Már nem érezték a víz hidegét, szinte forrt körülöttük minden, ahogy egyre jobban elragadta őket az érzések vihara.



2 megjegyzés:

  1. Huhha, ez így kilenc után majdnem hogy sokkoló volt. Oda a munkamorálom... De köszönöm!

    VálaszTörlés