2011. szeptember 4., vasárnap

8





    Brian könnyen megjegyezhető útvonalat skiccelt fel, aminek köszönhetően Tory hamarost meghallotta a megjósolt hangzavart. Sőt, hangorkánt, mert a kürtök szavával együtt morajlott fel a tömeg. A következő másodpercben kiért a vár alatt elterülő nyílt mezőre.
Az ám, csakhogy a közönség emelvénye és közötte helyezkedett el a lovagok sátrainak labirintusa, valamint az „aréna” ahol már kezdetét vette a küzdelem.

Ha eddig érzett is megbánást amiatt, amit Briannel tett, az most egy csapásra elszállt. Le merte volna fogadni, hogy ettől rövidebb és ésszerűbb út is létezik.
A nem csekély kerülő végén szerencsére azonnal felfedezte barátait, már csak azt kellett kitalálnia, hogy csatlakozhatna hozzájuk úgy, hogy a tőlük nem messze posztoló Alex ne vegye észre.
Hamar rájött, hogy ezzel a lehetetlent kísérti, mert a férfi kitűnő rálátással bírt a többiek törzshelyére és ezt ki is használta. Ezért jobb híján úgy tett, mintha a világon minden a legnagyobb rendben volna, noha valójában minden ízében reszketett, hiszen nagyon jól tudta, hogy ezt nem játszhatja a végtelenségig.
Ezt Alex komoly, kissé talán rosszalló tekintete elég nyilvánvalóvá tette.

Jodie szemei is nyilvánvalóvá tettek valamit.
Például azt, hogy vagy bombabiztos magyarázattal szolgál különcködéséért, vagy elseprő erejű elterelő hadműveletet prezentál.
Utóbbinál tette le voksát, mert magyarázkodni nem volt kedve.

– Melyikőtök takarózott be Briannel? – támadta le őket némileg túljátszott jókedvvel. 

Számítása bejött, barátnője rögtön ráharapott a témára.

– Ezek szerint már láttad. De azt kötve hiszem, hogy tudod miről is maradtál le pontosan... – Jodie beszámolója kuncogásba fulladt.
– Pedig csak rögtönöztem, mint te a kajáldában – csatlakozott Drew is.
– De ha még egyszer a gatyájába nyúlsz, nem állok jót magamért! – fenyegette meg Simon komoran.
– Nem nyúltam a gatyájába, csak a madzagját oldottam ki – helyesbített évődve a nő.
– Akarom tudni, miért is kellett a gatyamadzagját... khm... ? – tudakolta Tory a gondolattól is hidegrázósan.
– Ha már hozzá kellett érnem, az a minimum, hogy ezt ne ússza meg egy szimpla ejnye-bejnyével.
– Lehet, hogy hülye kérdés, de miért kellet hozzáérned?
– Kölcsön tenyér visszajár – húzta ki magát öntudatosan Drew.
– Az a segg kísérteni fog álmaimban... – forgatta a szemét Jodie, de aztán elnevette magát. – Ő lehet a hiányzó láncszem az evolúcióban.
– Vagy yeti volt a papa.

Tory sejtette, hogy ezt még a végtelenségig tudnák ragozni, de Vic hobbit ekkor új versenyzőt konferált fel.

Önkéntelenül is Alexre tévedt a szeme. El kellett ismernie, a férfi úgy vonzotta a figyelmét, mint éjszakai pillangót a lámpafény, és minél többször akadt össze a pillantásuk, annál inkább annak is érezte magát, csak éppen a gombostűre nyársalt változatban.

Utálta magát, amiért nem képes az orra előtt folyó csatára összpontosítani.

És nem is Jodie lett volna, ha nem veszi észre.

– Ugye, hogy csak nem hagy hidegen? – vonta egy kicsit félre a kupaktanácstól.
– Csak elbambultam... – válaszolt Tory közömbösen.
– Mégis milyen jól tudod mire... jobbanmondva kire gondoltam – kacsintott cinkosan a nő. 
Tory remélte, hogy nem olyan vörös, mint amilyennek érzi magát. Kezdte már unni, hogy lépten-nyomon elpirul.
– Jó pasi. És?
– És? Ez még kérdés a tegnapi után?
– Miért, mi történt tegnap? – adta az ártatlant Tory.
– Jaj, ne játszd a hülyét, tudod te azt nagyon jól. Rám miért nem volt kíváncsi?
– Mert nem te baromkodtál.
– A többi vándormadár a közelünkbe se jött, ő vajon miért?
– Honnan tudjam? – vont vállat Tory, és ez most kivételesen igaz volt, hiszen valóban nem tudhatta, hogy tényleg véletlenül szúrta ki a férfi, vagy esetleg már akkor sejtett valamit.
– Már a koncert alatt téged bámult, szívem.
– Nem bámult, a közönséget nézte, aminek én is a része voltam.
– Persze... Akkor miért néz most is?
– Mert a szem arra való, hogy nézzenek vele – mondta Tory és a férfira lesett. Kicsit megkönnyebbült. – Most nem is engem néz, hanem a királyt. Tényleg, most mire várnak?

Jodie a harctérre pislantott, ahol egy teljes harci díszben fetrengő lovagot tartott sakkban az ellenfele, majd a főhely felé fordult.

– A fenség kezében van a döntés.

Tory elhűlt.

– És ha a feneséges úgy dönt, akkor le is szúrja? – kérdezte kicsit gonoszkodva.
– Dinnye! Csak azt dönti el, hogy folytathatják-e.
– Különben arról ki döntött, hogy ő lesz a főmufti?
– Természetesen a nép, még tavaly. A hét közepe körül kihirdetik, hogy kik a lehetséges jelöltek, aztán az utolsó estén bejelentik, hogy a titkos szavazás eredményeképpen ki uralkodhat a következő évben, átadják nekik a koronát, meg mindent ami ehhez jár.
– Demokrácia a középkorban?
– Muszáj mindenbe belekötnöd? – mérgelődött Jodie, aztán olyan arcot vágott, mint aki megvilágosodott. Minimum. – Oké, szép terelés volt, egy juhászkutyának becsületére válna.
– Akkor leszállsz végre a vesszőparipádról?

     Miután Jodie belátóan ejtette a témát, a nagy bajvívások közepette jobbnál jobb ötletek születtek Szőr Brian elkedvetlenítésére.
Nemsokára technikai szünet következett és amíg a párbajozók megkísérelték rendezni soraikat, a szolgák meg a csatamezőt, a jónép szétszéledt kaja, de még inkább pia iránt. Úgy látszott már edzenek az esti ereszd el a hajamra.
A bőséges reggeli után a kommandó úgy szavazott, csak nassolni akar. A nassolnivaló beszerzését Jodie vállalta be, az önként jelentkező Tory segédletével.
Az önként jelentkezés természetesen nem volt véletlen, mert a nő látta, hogy Alex is útra készül, feléje.

Alex kis híján megtaposta a hangszerét az újabb kitérő manőver észleltén, és teljesen biztos volt benne, hogy ez már nem a véletlen műve. Ráadásul a nő olyan hirtelen tűnt el a szeme elől, hogy azt se tudta merre induljon utána.

– Elmegyek kajáért, kértek valamit? – jelentette be, zenésztársai legnagyobb rökönyére.
– Egy fél lovat nyomtál le reggelire, hova fér még beléd? – szörnyülködött Jenny.
– Jaj, de naiv vagy hugi! Hát nem látod, hogy meglépett az őrizetes?

Alex elkerekedett szemmel nézett Vic-re.

– Te miről beszélsz?
– Hölgy zöldben, aki tegnap a hölgy sárgábant alakította és fő ismérve, hogy kedvenc kobzosunk árgus tekintetét pajszerral kéne lefeszegetni róla – magyarázta tüntetően a dudáját piszkálva Vic. - Részletezzem még?
– De jól megfigyelted – jegyezte meg epésen Alex.
– Látja azt bárki, ha van szeme. Na eredj utána, mert azt is látom, hogy beledöglesz, ha nem beszélhetsz vele.
– Ha ezzel mered húzni, elevenen nyúzlak meg! – fenyegette meg barátját Alex.
– Ha még ebben az évezredben sikerül befűznöd, olyan leszek vele, mint a vert csipke.
– Mondtam már, hogy szemét egy dög vagy?
– De azért szeretsz, nem? – vigyorgott Vic.

Alex nem vesztegetett több időt a rovására poénkodó dudásra.

    Tory és Jodie ráérősen lépkedett visszafele a szünet következtében megélénkült piactérről, karjaikon két kisebb kosárnyi rágcsálnivalóval. És, ha már ők vállalták a beszerzés nyűgét, hát meg is dézsmálták a finomságokat.
 
– Apropó, mi lesz, ha kifogynak a lovagokból? Önként jelentkezőket jelölnek ki? – fogalmazódott meg a kérdés Tory-ban.
– Dehogyis! Ez egy verseny – magyarázta készségesen Jodie. – A bajvívás csak egy része, a jelentkezőknek több téren is bizonyítaniuk kell. Minden napra jut valamilyen próba. Ma este például afféle trubadúr csata lesz.
– Nem elég, hogy hülyére verik egymást, még kornyikálnak is?
– Azt majd holnap, ma verselnek. Isteni jól szoktunk szórakozni.
– És mit kap a nyertes?
– Szíve hölgyén, vagy hölgye szívén kívül egy grátisz hetet, jövőre.
– A szíves hölgyek addig mi a túrót csinálnak?
– A bajvívás után megmutatom.
– Miért hangzik ez nekem gyanúsan?
– Mert lökött vagy.

Tory reklamálni készült, de ahogy befordultak a következő sarkon a torkára forrt a szó. A járókelők közt egy látszólag céltalanul és tanácstalanul cikkcakkozó ismerős alakot fedezett fel.
Míg Jodie pár lépést tovább haladt, ő megtorpant azt fontolgatva, hogy merre is szelelhetne el, de a háta mögött sétáló párocska nem számított a váratlan legyökerezésre és egy pillanatra kibillentette őt egyensúlyából. Egy lépéssel korrigálta útvonalát, ám ekkor egyenesen Alexnek ütközött.
Riadtan szökkent hátra, kosarát védekezőn szorította maga elé, erősen megkapaszkodott benne és a férfi háta mögé lesett segítségért. A másodpercek óráknak tűntek.
A férfi arcán elégedett mosoly terült el és elállta az útját. Eszében sem volt elszalasztani a nagyszerű lehetőséget.

– Szép hölgy, válthatnánk pár szót?

Hangja hallatán Jodie kíváncsian fordult vissza és leparkolt mellettük.

– Nagyon muszáj? – nézett Tory farkasszemet a tekintélyes akadályt képező férfival. Semmi kedve nem volt ezt a beszélgetést Jodie füle hallatára lefolytatni, de a férfi nem értette el a finom célzást.
– Nagyon – bólintott Alex és azonnal a közepébe vágott, mielőtt a nő valamilyen ürüggyel megint megléphetett volna. – Nézd, tudom, hogy ki vagy, és a viselkedésedből ítélve, te is tisztában vagy az én kilétemmel.... de ezért nem kell rosszul érezd magad...
– Azért megengeded? – kérdezett vissza Tory ironikusan.
– Ha feltétlenül ragaszkodsz hozzá... csak gondoltam jobb, ha tudod, hogy emiatt bujkálnod is teljesen felesleges előlem.
– Én nem is... – tiltakozott Tory, de a férfi pillantásától fülig pirult. Már megint.
– Tory... – ingatta meg a fejét szemrehányóan Alex.

Az eddig dicséretes csendben, de gyanakodva figyelő Jodie nem tudta visszafogni meglepetését.

– Szóval ezért volt olyan sürgős gyónnod.

Tory lemondóan sóhajtott.

– Kösz Jodie...
– Na jó, most már valaki mondja el mi folyik itt.

Alex csodálkozva nézett Tory-ra.

– Nem tudja?
– Lehet, hogy felétek az ilyesmit világgá kürtölik...
– Hé, azért ne harapd le a fejem – mentegetőzött mosolyogva Alex.

Tory nem tudta eldönteni, hogy magára dühösebb vagy a férfira.
Hát ezt a pasit semmi sem hozza ki a béketűrésből?! Csak mosolyog rendületlenül... mintha rajta nevetne... de nem, mégsem... hiszen nincs a mosolyában semmi gúny, semmi lenéző vagy lekezelő...

„Istenem gyönyörű a mosolya!” – gyengült el Tory.

– Ti ismeritek egymást?– szólt közbe türelmetlenül Jodie.
– Nem – mondták egyszerre. Alex ismét elmosolyodott, Tory lehajtotta a fejét.
– Illetve, személyesen eddig még nem találkoztunk – próbálta magyarázni a férfi és közben Tory-ra lesett. A nő kerülte a tekintetét. – Ne haragudj, ha ezt tudom...
– Csak azt kaptam, amit megérdemeltem – válaszolt szárazon Tory. – Most már fejezd be, ha elkezdted. Hadd legyek végre túl rajta.

Alex megütközve nézett a nőre. Restellte magát az átgondolatlan akció miatt, és azért, hogy nem négyszemközt beszélte ezt meg vele. De már nem volt mit tenni.

– Hé, kiböknétek végre mi a fene van? – követelte Jodie.
– Nos, Tory az apám... barátnője volt – próbálta Alex menteni a menthetőt. Tory azonban keresztülhúzta terveit.
– Pontosabban a szeretője, mert azt a csekélységet elfelejtette közölni, hogy nős.

Jodie döbbenetében hangtalanul tátogta barátnője nevét.

– Hát ezzel nem szokása eldicsekedni – biccentett Alex megértően, tudomásul véve Tory döntését.
– A lényegen ez mit sem változtat.
– De, ez elég sokat változtat rajta. Egyezzünk meg valamiben, jó? Nem beszélünk róla többet, te pedig nem kerülsz engem mylady. Rendben?
– Nem értelek...
– Mit nem lehet ezen érteni? Fátylat a történtekre és élvezzük a középkort. Szóval? – nyújtotta felé a kezét Alex.
– Rendben – egyezett bele Tory még mindig tamáskodva. 

Ha eddig zavarodott volt, most egyenesen hangyás... És az a mosoly az újabb kézcsók előtt...



3 megjegyzés:

  1. :))))

    Egy? Miért, több is van benne? :D

    VálaszTörlés
  2. Mivel még annyira az elején vagyunk, bármi történhet még. :)

    VálaszTörlés