5

     „Nem lesz ez így jó.” – gondolta Tory. – „Vajon akkor is így nézel majd rám, ha rájössz ki vagyok? Akkor is így mondod ki a nevem? Aligha.„

Kirázta a hideg, ha elképzelte, hogy megvetés és utálat is áradhat felé abból a szempárból, és csak remélni merte, hogy nem lesz itt elég ideig ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Ez már túl sok lett volna.

Még azt sem tudta, hogy ezt az estét hogy fogja átvészelni. Jodie sem könnyítette meg a dolgát.

– Bejössz neki – bökte oldalba.

– Hurrá! – válaszolt szárazon Tory.

– Azt ne mondd, hogy téged egy kicsit sem izgat...

„Csak nem éppen abban az értelemben. Na jó, nem csak abban.” – ismerte el szigorúan magában a nő, majd vállat vont. – „ Nem mintha ez számítana.”

– Erre a kis időre úgyse éri meg belebonyolódni – jegyezte meg aztán félvállról, de legbelül reszketve, árgus szemekkel leste Jodie reakcióját. Az eredmény rosszabb volt, mint amire számított.

– Hülye vagy? Egész héten itt lesz.

– Egész héten? – hűlt el Tory. – „ Fasza.”

– Persze. Ezért is dobott fel annyira, mikor láttam, hogy ők jönnek. Az első estén fellépők a rendezvény hivatalos zenészei, csak péntek este adják át a színpadot a „sztárvendégeknek”. – világosította fel Jodie, és huncutul elvigyorodott. – Az itteni kényelmes tempó mellett akár egész nap együtt lóghattok.

– Pihenni jöttem, nem pasizni.

– A kettő nem zárja ki egymást. Sőt, már igazán rádférne.

– Nem gondolod, hogy most már takarékra rakhatnád magad, ami az én életembe való beleszólást illeti?

– Jól van na, ne húzd fel magad.

Megváltásként robajlott a tér közepére a pazar kivitelezésű lovashintó, ami végre feledtette Jodie-val a nemszeretem témát.

Hátulról díszes egyenruhába bújt apródok ugrottak le és elsőként lesegítették a bakról a pompázatos öltözetű fiatalembert, akiről rögtön kiderült, hogy nem más, mint a királyi udvarmester.

– A királyi pár megérkezett! – jelentette be szertartásosan és Tory kis híján megfulladt az utolsó falat sajttól, mikor látta, hogy körülötte mindenki egy emberként ereszkedik térdre vagy hajol meg nemének és társadalmi helyzetének megfelelően.

– Ha nem hajolsz meg és kalodába zárnak, úgy megdobállak, hogy megemlegeted! – sziszegte felé Jodie félig komolyan, félig viccesen.

– Anyáddal szórakozz! – szűrte ő is a választ a fogai között, de azért engedett a terrornak és illedelmesen meghajtotta magát. Jodie pukkadozva nézett rá.

– Ne röhögtess, te szemétláda! – suttogta vissza.

Tory nem értette mi van vele, talán a friss levegő, vagy a szokatlan környezet hozta ki belőle, esetleg egyszerűen csak jólesett csőbehúzott, felkavart lelkének, hogy Jodie–t bosszanthatja, de kedve támadt rosszalkodni.

– Beh, különben is, nekem ők nem parancsolnak, nem rájuk szavaztam – tett egy felegyenesedésre utaló mozdulatot, mire Jodie ijedten kapott utána. Tory ördögien elvigyorodott. – Most beszartál, mi? Pedig rajtad kezdhettem volna a dobálást. Na még így is olyan vicces?

– Hogy te milyen aljas egy dög vagy?!

– Kölcsön kenyér visszajár. És ha nem vigyázol, holnap parasztfelkelést szervezek és bevezettetem a vizet meg az áramot.

Erre már többen felkuncogtak a közelükben térdelők, hajbókolók közül. Szerencsére elég távol voltak az őrségtől.

– Kígyót melengettem a keblemen! – nézett fel az égre némi segítség reményében Jodie. – Már el is felejtettem, hogy milyen hülye tudsz lenni.

– Nem ezért csaltál ide?

– Nem jegelnéd magad míg az uralkodó pár helyet foglal?

Az uralkodó pár végszóra ért a tér kiemelt pontján lévő díszasztalhoz és kegyesen megadták az engedélyt, hogy alattvalóik felemelkedjenek és helyükre szállingózhassanak. Tory alaposan megnézte magának a nem csak titulusában, de megjelenésében is királyi párt, mikor egy középkorú úr csapódott melléjük, aki az imént nem messze tőlük féltérdelt, és régi ismerősként szólította meg barátnőjét.

– A kisasszony nem ide készült, Jodie?

Tory válaszolt helyette.

– A kisasszony pár órával ezelőttig azt se tudta, hogy hova készül egyáltalán.

– A kisasszony kicsit hisztis, Brian, mert már azt sem tudja hol tart, de majd én gondoskodom róla, hogy észhez térjen – szerelte le gyorsan Jodie és egy hevesen integető pár irányában húzta Tory-t.

– Kitéped a karom.

– Meg is érdemelnéd, „Nem rájuk szavaztam”.

– Hova sietünk ennyire?

– Ha ismernéd Brian-t, nem kérdeznél ilyet.

– Na, mesélj!

– Nem, azt ő csinálná, és akkor jaj neked. Hidd el, tudom mit beszélek – irányította Tory figyelmét az általuk faképnél hagyott úr felé Jodie.

A látvány kétségtelenül érdekes volt. Brian közeléből ugyanis  rajokban menekültek az emberek, főként a nőneműek, de a pacák nem adta fel és nem is igazán zavartatta magát.

– Mi ennek a szegény embernek a bűne?

– Az hogy ragad, mint a pióca. Főleg az olyan zöldfülűekre, mint te. Ha nem vagy résen, akkor egész héten a nyomodban van és olyan sztorikkal traktál, hogy a füled kettéáll, de ez még a kisebb baj.

– Mi a nagyobb?

– Hogy megállás nélkül fogdos.

– Úgy érted, tapizik?

– Úgy, de a polip lópikula hozzá képest.

– Már csak levertem volna – fújt harciasan Tory.

– Á, nekünk sokkal jobb módszereink vannak a lekoptatására – kacsintott rá Jodie. – Gyere, bemutatlak a „Hogyan vonjuk ki Briant a forgalomból” kommandónak.

Az előbbi integetők egy nagyobb, láthatóan összeszokott társasághoz tartoztak. Jodie vidáman üdvözölte őket, majd gyors bemutatást celebrált.

– Most csak címszavakban. Csapat, ő Tory barátnőm, akiről már meséltem. Tory, ők itt a kommandó tagjai. Sel, Kay, Drew... – intett sorban a megnevezett hölgyek felé Jodie, majd áttért a férfiakra – … ők pedig a hozzájuk tartozó pasik, Simon, Doug és Adam.

Tory sorban biccentett mindegyikük felé és leült a neki szorított helyre.

Az udvarmester közben nekilátott ismertetni a heti programot, de új barátait ez nem nagyon érdekelte.

– Örülök, hogy végre megismerhetünk – szólalt meg az egyik nő. Hogy Sel, Kay vagy Drew, azt Tory nem tudta volna megmondani, mert az asztalnál már nem a bemutatás sorrendjében ültek.

– Már sokat hallottunk rólad – vette át a szót a másik barna hajú.

– Képzelem – bólintott tamáskodón Tory.

– De csak jót! – nevetett a szőke.

– Na, azt viszont kötve hiszem!

– Az már tuti, hogy jó csapattag leszel, pont hallottam a nyálcsorgatós megmozdulásodat – állapította meg az Adamként megnevezett.

Tory nagyot nyelt és óhatatlanul is a színpad felé pillantott. Egyenesen Alex szemébe.

Mosolyára egyszerűen lehetetlen volt nem mosollyal válaszolni, de aztán Tory szinte azonnal vissza is fordult asztaltársaságához.

– Láttuk, hogy Brian rögtön rárepült az új húsra – jegyezte meg Simon vagy Doug. Tory még nem nagyon tudott különbséget tenni köztük.

– Jaj, Simon, ne is mondd. Már a hangjától kiráz a hideg – utálkozott Jodie. – Szóval, ezen a nyáron hogy fogjuk megleckéztetni?

– Isteni ötleteim vannak, egész évben ezen agyaltam – jelentette Adam.

– Én még egy topikot is nyitottam, és amennyi szívatás ötletet kaptam, az évek-re elegendő – áradozott a másodikként megszólaló barna.

– Saját kútfőből nem ment, Drew cica? – ugratta a szőke.

– Áh féltem, hogy én már túl brutális lennék. Igazából leszek is, ha még egyszer belecsíp a fenekembe.

– Miért nem tiltatjátok ki? – tudakolta Tory.

– Az nem buli – hunyorított vidáman Jodie. – Attól, hogy undorító, még joga van itt lenni. Nekünk meg jogunk van móresre tanítani és közben istenien szórakozunk. A múltkor például tömlöcbe zárattuk rongálásért. Az mekkora volt?!

– Tömlöcbe? – ráncolta a szemöldökét Tory. – Nem túlzás ez egy kicsit? Nem elég a pellengér?

– Ennek semmi sem túlzás, a pellengér meg már különben is uncsi, nem pálya és nem is éri meg a fáradságot.

– Fáradságot?

– Jaja, besurranni az értékmegőrzőhöz, kilopni a telóját, aztán meg becsempészni a szobájába túl rizikós macera fél nap kalodáért – magyarázta Drew. – Ettől már sokkal nagyobb durranás volt rázárni az ajtót az árnyékszéken.

– Azt nem csak belülről lehet zárni? - Tory számára ez kezdett elég zavarossá válni.

– Egy ügyes kis trükkel nem.

– De mit lehet egy árnyékszéken megrongálni? – csodálkozott Tory.

– Hát, arra mi sem számítottunk, hogy ledobja magáról a bódét... – röhögött fel Simon. – A fene se gondolta, hogy akkora erő van benne.

– Aztán meg már magyarázkodhatott – pukkadozott (kizárásos alapon) Doug.

– És a trükk?

– Na azt volt nehéz gyorsan leszedni az ajtóról – vigyorgott Adam.

– Azt a pofát míg élek nem felejtem el! – csuklott fel a szőke. – Szerintem ő sem. Báááárr... Utána úgy látszott meghúzza magát, de most megint ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem tanul.

– Akkor idén nyáron nem állunk meg egynél – határozta el Simon.

– Arra gondolsz, amire én? –firtatta Jodie csillogó szemmel.

– Nincs kegyelem! – bólintott a férfi.

Ujjongásuk beleveszett a vacsora érkezését fogadó felmorajlásba. Töméntelen mennyiségű szolga kezdte hordani a minden jóval megrakott tálakat.

– Holnap a lovagi tornán ötletbörzét tartunk, most éhenhalok – közölte Simon és várakozóan nézett a feléjük haladó "ételfutárra".

Ekkor a zenészek is belecsaptak a húrokba, hogy a lakoma közben szórakoztassák a jónépet.

Tory tekintete feléjük tévedt és amikor Alex szemébe nézett, hirtelen jeges rémület kúszott végig a gerincén.

"Tudja!"