15

      

      „Istenem, mit művelek?!” – hasított át Tory agyán, majd ép eszének utolsó lobbanásával, minden ízében remegve tépte ki magát a férfi karjaiból.

Vakon rontott a vízfüggönynek, még mielőtt Alex utánakaphatott volna. 

A férfit váratlanul érte ez a fordulat, így jelentős fáziskéséssel vetődött csak a nyomába.

Tory már elszántan taposta a vizet a part felé, és Alex nem kevésbé hevesen próbált lefaragni hátrányából.

Ezzel azonban sikeresen felhívták magukra a figyelmet.

– Hű Alex! Eláztattad a haját és még élsz? Jó vagy nála, én mondom! – döbbent le Jodie.

– Te befogod! – ripakodott rá Tory dühösen.

– Tartok tőle, ez inkább a sokk – értett egyet kissé finomabban Alex.

– Na tessék, idefele meg még fogócskáztak – dünnyögte George.

– Tudod azért ez már majdnem olyan, mintha a copfját huzigálnád... – kaján­kodott Vic. 

Rögtön be is zsebelhetett érte egy kisebb cunamit és némi verbális nemtetszés-nyilvánítást.

– Ugyan mylady, ez azért nem ekkora tragédia... – szólt az ismét a part fele evickélő nő után kétértelműen Alex. 

Úgy döntött, hogy ad neki egy kis időt, hogy lecsillapodjon, de azért szemmel tartotta, mert esze ágában sem volt ennyiben hagyni a történteket.

Nem hagyhatta, mert ahhoz túlságosan felkavarta Tory közelsége, az illata, az íze...

Tory pillanatok alatt megszárítkozott és felöltözött. Ezután bosszúsan próbálta megregulázni a haját, de nehezen boldogult, mozdulatai egyre darabosabbá váltak, amikor Jenny személyében segédkezet kapott.

A lány egy pár teknőcfésűt varázsolt elő szütyője egyik ráncából és együttes erővel láttak újra munkához.

– Ne haragudj, ha tolakodó lennék, de... mi bajod van Alex-szel?

– Semmi bajom vele – válaszolt rövid habozás után Tory.

– Akkor miért vagy vele ilyen undok?

– Én...

– Lehet, hogy elsőre egy kicsit rendhagyó a stílusa, és akadnak hülye ötletei, mint ez most a hajaddal, de hidd el, hogy az egyik legértelmesebb, legszeretnivalóbb pasi a világon.

– Akkor miért nem próbálkozol nála te?

– Hát nem veszed észre, hogy érted van odáig meg vissza? Még ha nem is jön be neked, kérlek ne bántsd, mert nem érdemli meg.

– És ha ő akar bántani? – kérdezte óvatosan Tory.

– Hamarabb harapja el a nyelvét, mint hogy bárkit bántson. Alex jó fiú... – Jenny kénytelen volt félbehagyni mondanivalóját és témát váltani, mert a többiek is elkezdtek kifele szállingózni a tóból. – Ha egy sállal összefogod a tarkódon a hajad és úgy szárítod meg, a teteje szép sima lesz és alul is rendezettebbek lesznek a hullámok.

– Köszönöm a segítséget és a jótanácsot is.

– És azt se felejtsd el amit előtte mondtam – biccentett Jenny és ő is öltözködni kezdett. 

Helyét Jodie foglalta el.

– Tudod régen azért nem csináltál ekkora cirkuszt egy kis vizes hajból – fanyalgott.

– Megcsókolt – Tory inkább csak lehelte, mint súgta a szót. Jodie tátott szájjal fordult felé.

– Tessék?! - tátogta ő is, mert diszkrét énje felülkerekedett meglepetésén.

– Hadd ne ismételjem meg – lesett Tory a szedelőzködő férfi felé. 

Rémülten látta, hogy Alex is csúcsot döntött öltözködésben és kendőjét szárogatva pontosan őt vette célba. Ezúttal esélye nem volt a menekülésre, mert az már túl feltűnő lett volna.

– Jodie, elrabolhatom egy kicsit a hölgyet? – dörmögte kedélyesen a férfi.

– Csak ha a bocsánatáért akarsz esedezni.

– Az is tervben van – bólintott a férfi.

– Felesleges – hárított Tory.

– Egy perc az egész, esküszöm – biztosította Alex békés szándékáról és már húzta is magával. 

Hallótávolságon kívül lestoppolt.

– Mit akarsz? – kérdezte ellenségesen a nő.

– Nézd Tory... igazán sajnálom, hogy... elrontottam a frizurád. De ha megen­gedsz egy észrevételt, így jobban áll.

– Mert még nem száradt meg – durcázott Tory. Nem egészen erre számított. Igazából nem tudta mire számított.

– A göndör hajú nők a gyengéim – ismerte be a férfi, de ez nem bizonyult jó taktikának.

– Úgy?! Akkor majd hozzád irányítom a fürtöskéket, de engem hagyj békén!

– Ó, azt ne hidd, hogy bármelyik ilyen hatással van rám... – próbálta menteni a menthetőt Alex, de a nő mind jobban elboruló arca láttán hirtelen minden világos lett. – Ő is ezt mondta, igaz? Tory... Ha elárulom, hogy neki édesmindegy, befejezed a parázást?

– Parázik a nagyanyád térde kalácsa!

– Tory, kérlek, fogd már fel végre, hogy én nem az apám vagyok. Ő... hogy is magyarázzam? Nézd, apám kivételesen jó emberismerő. Egy pillanat se kell neki, hogy levegye kinek mi az érzékeny pontja, és aztán pontosan azt mondja, amit hallani szeretnél. Ha sasorrod lenne, akkor arról kezdene el áradozni, hogy milyen különleges és szép vonalú, nem mindennapi és egyedi. Ráadásul mindezt olyan meggyőzően tudja előadni...

– A te játékod sem marad el sokkal mögötte – vágott vissza Tory sértetten.

– Én nem játszom Tory – nézett mélyen a nő szemébe Alex, és nagyon remélte, hogy meg tudja győzni őszinteségéről.

– Na, szent a béke? – toppant melléjük Vic, de szinte rögtön kapott akkora taslit, hogy még félóra múltán is csengett a füle. – Hé, most mit csináltam?!

– Akadj már le róluk! – ripakodott rá Jenny, a pofonosztó. – Majd ők elintézik egymás közt.

Tory bármennyire is szerette volna kibeszélni magából a sokkot, az időpont és a hely egyszerűen nem volt megfelelő. Helyette Jenny tanácsát megfogadva a haját babrálta és megpróbált belefolyni a könnyed fecsejbe, amit a többiek folytattak.

A fő téma természetesen Brian volt, azt találgatták, vajon mikorra kerül elő... ha előkerül. Egyeseknél felmerült kisebb mértékű lelkiismeret-furdalás, amiért csak úgy, alaposabb felkészülés nélkül toloncolták ki a vadonba, de aztán ezt az érzést sikeresen jegelték.

A faluba visszaérve elsőként az eléggé felspannolt Markba botlottak. Láttukra a hősszerelmes borongós arca felderült.

– Na végre, hogy megvagytok!

– Valami gond van? Csak nem felébredt Brian idő előtt? - gyanakodott Sel.

– Brian? Dehogy! Javában szundikált mikor leraktuk...

– Ezek szerint nem volt gond a mi kis cselszövésünkből? - firtatózott tovább Drew.

– Röhögni fogtok, de már a falusiaknak is tele van vele a púpja. Azt mondták, ha legközelebb ilyen ötletünk támadna, csak szóljunk.

– És mit gondolsz, vissza fog találni? – kérdezte kicsit aggódva Tory, elvégre mégiscsak az ő lelkén száradt az akció.

– Biztosan tovább fog neki tartani, mint nekem, de ha nem teljesen hülye, akkor szerintem legkésőbb vacsira befut – nyugtatta meg Mark, de közben ő maga szinte helyben járt a feszültségtől.

– Akkor te nem emiatt vagy tök zizzent – állapította meg Kay.

Ez a kijelentés megtette a hatását, mindenki az ideggombóc felé fordult.

– És hol van életed méze? - tűnt fel a létszámhiány George-nak.

– Hát... - kezdte a vőlegény szabódva – ...még a fogdában, mert valami nagyon fontosat szeretnék megbeszélni veletek, azért is vártalak benneteket ennyire... mert aztán sietnék kiváltani... csak szeretném meglepni, de ha nem jön össze, akkor inkább ne is tudjon róla...

– Ne terelj, bökd már ki! - türelmetlenkedett Frank.

– Hát... bocs, hogy már megint benneteket zaklatlak, de mást nem ismerek, és gondoltam talán szívesen segítenétek nekünk újra... Ha nem, az se baj, de egy próbát mindenképpen megér...

– Maaaaaark! – fakadt ki a banda egy emberként, mire a nevezett jobbnak látta összekapni magát.

– Szóval... tegnap ugye közönség előtt kértem meg Hayley kezét...

– És meggondoltad magad? – kárörvendett Vic.

– Ökör! – rúgta bokán a húga.

– Dehogyis! – tiltakozott hevesen Mark. – Feleségül venném akár azonnal... Sőt, ezt is szeretném tenni. A gond csak az, hogy a családjaink ezt nagyon nem néznék jó szemmel. Finoman szólva is macska-egér viszonyban állnak egymással, de akár a Montague-kat és a Capulet-eket is prímán eljátszhatnák. Persze ettől még nem szeretnénk kihagyni őket az esküvőből, hiszen szeretjük őket, ha nem is érdemlik meg. Viszont pokollá tennék az esküvőnk napját, ha össze lennének zárva... De ha váratlanul érné őket a hír, és itt tartanánk a faluban, kvázi idegenek részvételével is, akkor talán viselkednének...

– Esküvő a faluban? – ujjongott Jodie. – Ez nagyon jól hangzik... De lehetséges?

– Na, ez az! Már megkérdeztem a főkolompost, és azt mondta semmi akadálya. Ha álljuk a költségeket és megszervezzük, akkor akár pénteken, a búcsúestén is megtarthatjuk.

– Az két nap... – gondolkozott hangosan Tory.

– Igen. Egy embernek szinte lehetetlen vállalkozás, talán még tíznek is... De ha meg se próbáljuk...

Jodie a barátnőjére nézett és mindannyiuk meglepetésére harsányan felnyerített.

– Na most mondd, hogy rossz helyre hoztalak! – bökte oldalba Tory-t. Mivel továbbra is döbbent tekintetek szegeződtek rá, megmagyarázta féktelen viháncát. – Tudniillik az én drága barátném civilben rendezvényszervező, és az egyik fő profilja az esküvők szervezése. Mark, azt kell mondanom, hogy jobb helyre nem is fordulhattál volna. Ha valaki képes ezt szűk két nap alatt leszervezni neked, az Tory Morgan!

– Nocsak-nocsak – hümmögött Alex.

– Most mi van?! – vont vállat Tory.

– Te és az esküvők... – morfondírozott a férfi, majd Tory-ról Jodie-ra nézett, – ez csak szerintem bizarr párosítás?

Jodie először elvigyorodott, de aztán beharapta a száját és rosszallóan megingatta a fejét, mutatóujjával pedig takarásból megfenyegette az ironizálót.

– Valamivel pénzt is kell keresni – húzta el a száját Tory. – Neked talán nincs civil foglalkozásod?

– Természetesen van. Bár engem aligha fenyeget az a veszély, hogy pihenés helyett operálni hívjanak – vigyorodott el a "doki". 

A nő újból szembesült a ténnyel, hogy alig tud valamit Alexről.

– Hát akkor élvezd a szabadságod. Nekem most dolgom van – karolt Markba, és tüntetően neki szentelte összes figyelmét. – Először is utána kell nézni a kondícióknak. Ki itt a főnök, aki ebben a vonatkozásban kompetens?

– Hát a kancellár. Tudod: királyok jönnek-mennek, de a politika örök – adta meg a felvilágosítást Alex a háta mögül. – Azért majd szólj, ha mi is segíthetünk. Ugyan nem vág a szakmánkba, de lehet, hogy mégis hasznunkat veszed.

– Bőven lesz miben segítenetek, ne félj. Ez nem egy one man show.

Egy órás tárgyalás után Tory és Mark kimerülten, de elégedetten hagyták el a kancellár rezidenciáját, és Mark elsietett menyasszonyt szabadítani.

Fél óra múltán már mindenkinek ki volt osztva a feladat és úgy szaladgáltak egyik feladattól a másikig, mint a mérgezett egér.

Volt, aki a nyomdásokat zargatta, mások a helyi varrónőket keresték fel némi szívességért, és páran azon munkálkodtak, hogy távol tartsák a mit sem sejtő menyasszonyt, ameddig csak lehet.

A szálak természetesen Tory kezében futottak össze és estére bizony az ő lábában is volt néhány kilométer.

Vacsoráig csak egyetlen egyszer állt meg két percre.

A fonó előtti padon egy fájdalomtól eltorzult arcú férfi feküdt, fölébe pedig nem más hajolt, mint Alex Bryant, és a páciens hasát nyomkodva kérdezgetett. A késve befutó faludoktorral már csak a diagnózist közölte, és kérte, hogy hozzanak jeget a pórul járt hasára, hogy a bedurrant vakbél lehetőleg perforálás nélkül kihúzza az utat a kórházig.

Tory megilletődötten hallgatta Alex megnyugtató, kedves szavait a beteghez, mikor a férfi, mintha megérezte volna a figyelmét és egyenesen a nő szemébe nézett.

– Jó pihenést, doktor úr – mosolyodott el Tory, mire a férfi felnevetett.

– Műteni nem én fogom – kacsintott Alex.